IT Outsourcing

it-outsourcingA SYNERGON meghatározó szereplője kíván lenni az IT outsource / üzemeltetési szolgáltatások magyarországi piacának. A Társaság célja, hogy szakterületén piaci innovátor szerepet töltsön be az üzleti és állami ügyfélkörben egyaránt.

A támogatói feladatokat a típusuknál fogva három nagy csoportra lehet osztani:

Az üzemeltetési szolgáltatások csoportban azon helyszíni támogatást nyújtó szakemberek (rendszergazdák és rendszermérnökök) dolgoznak, akik dedikáltan az ügyfelek telephelyén látják el napi feladataikat (on-site tevékenykednek). Szakmai tudásuk a laptopok és desktopok alapos ismerete mellett az IP alapú hálózatok, az irodatechnikai- és kommunikációs eszközök, valamint az infrastruktúrát támogató alkalmazásokra is kiterjed.

A kontrol központ csoport elsődleges feladatkörébe tartozik minden olyan esemény megoldása, ami a Service Center-ből és a monitoring rendszerből érkezik. A SYNERGON 7×24 órás telefonos rendelkezésre állással, folyamatos monitorozó és azonnali hibaelhárító megoldásokat nyújt az ügyfeleknek.

A harmadik csoport az ügyfelek IT infrastruktúrájának felhő alapú szolgáltatása publikus, privát vagy hibrid módon történő kiszolgálása. A szerverparkot jellemzően havidíjas szolgáltatásként érik el az ügyfelek felhasználói. Mindezt magas szintű rendelkezésre állás, nagy rugalmasság és a szolgáltatási szintek betartása mellett.

A szolgáltatás alapú modellnek köszönhetően az ügyfelek beruházások nélkül érnek el olyan magas színvonalú informatikai hátteret, amelyet saját erőből jóval magasabb költség szinten tudnának csak megvalósítani.

Érvek a SYNERGON IT Outsourcing szolgáltatása mellett:

  • Több éves szolgáltatás management tapasztalattal rendelkező szakembergárda áll rendelkezésre, hogy maximális szolgáltatást biztosítson az ön rendszereinek.
  • ITIL alapokra épülő üzemeltetési modell, szabályozott folyamatok a megfelelő SLA szintek elérése és adott esetben meghaladása érdekében.
  • Folyamatos monitorozás (szerver, alkalmazások, hálózat, etc.) az esetleges hibák azonnali észlelésére és beavatkozásra.
  • Állandó szolgáltatás megújulási projektek tervezése, kivitelezése a „hogyan lehetne még jobban” mottó alapján.
  • Költségei tervezhetőek lesznek, a váratlan helyzetek száma az Synergon Outsource Kft. folyamatainak és monitorozó tevékenységének köszönhetően minimálisra csökken.
  • Minőségbiztosítási folyamatok alkalmazása mind az üzemeltetés mind a munkafolyamatok kidolgozása terén.